Sérülten a világban: segíthetsz, de ne így!

Látássérült kollégánk, Gábor, munkába menet villamossal szeretett volna utazni, amikor a következők történtek vele:

“Állok a Népligetnél a villamosmegállóban. Megszólal mellettem egy férfi: Az Etele út felé megy. Nem kérdezte, hanem mondta, tájékoztatott. Megköszöntem, mondván, tisztában vagyok vele. Néhány másodperc múlva: mindjárt jön a villamos. Ezt is megköszöntem, de mikor újra megszólalt, hogy itt van, miközben én már hallottam a jármű hangját, kezdett sok lenni. Sajnos ezzel még nem volt vége… Biztosított róla, hogy segít a felszállásban, de erre már határozottan mondtam, hogy önállóan is meg tudom oldani. Sértettség a hangjában, de ahogy szálltam fel a villamosra, csak megfogta a karomat, bár ezzel nem sokat segített. Ekkor már elég ingerült voltam, próbáltam szabadulni tőle. A villamoson megálltam az ajtónál egy oszlop mellett, de még mindig nem volt vége. A segítőkész (és értetlen) utas tájékoztatott, hogy van hely, de én már dacból sem ültem le.
Nem tudom, a Mester utcánál a villamoson volt-e még, szerintem igen, de a leszállásnál sajnos nem segített…

Szerencsére nem mindennapos az ilyen történet, de el kell mondanom, baromi fárasztó ezeket többé-kevésbé kulturáltan lekezelni. Megértem, hogy egyes járókelők önként segíteni szeretnének, ezzel nincs is semmi baj, időnként szükségünk is van rá, de ha valakinek egyszer azt mondjuk, hogy ismerjük az utat, gyakran járunk erre, nincs szükségünk segítségre, akkor ne fontoskodjon tovább!